a szerkesztő levele…

Úgy érzem, hogy most kitettem magamért írás szempontjából. Ezek után úgy érzem, mintha a Sex and the City-be kerültem volna; persze ezt jó értelemben mondom. Felcsaptam Carrie Bradshaw 2-nek mondhatni. Csak is egy oka van annak amiért ezt érzem, mégpedig, hogy sok sok szép dolgot – igyekeztem – megfogalmazni.

Az oldal bal oldalán található menüsávok közül az ‘OLDALAK’ nevezetű menüvel babráltam ma egy picit. Szerettem volna átnevezni, de az erő sötét és világos oldala valahogy nem engedte, hogy célba érjek. Magyarán az Isten sem akarja, hogy átnevezzem a menüt. Lényeg a lényeg, az az ‘OLDALAK‘ fülecske fel ér az én oldalam ‘NAVIGÁCIÓJának’. Minden erőmmel azon voltam egész nap, hogy megtaláljam és átverjem a sötét oldalt, de mind hiába.. az ‘oldalak’ nem akartak ‘navigáció’ névre hallgatni… így hát neki láttam azoknak a fülecskéknek a szerkesztésének, amik ezen belül találhatók. A ~ the villager‘ fülecske szól rólam, amolyan Carrie Bradshawhoz nem éppen hasonlítható szerkesztőről. Egy rövidnek nem mondható bemutatkozót sikerült napvilágra hoznom, sok személyes élménnyel és némi idézettel megfűszerezve; meg kell adni a módját egy bemutatkozónak, valljuk be őszintén. Ezen belül található a ~the villager facts‘ ami vázlatosan leírja ki is vagyok, mik a kedvenc dolgaim, hobbijaim, mivel szeretek igazán foglalkozni. Véleményem szerint ez a menüpont szinte mindig frissülni fog, újabb és újabb dolgokat fogok leírni, amik engem jellemeznek. Hirtelen csak a leglényegesebbnek tűnő dolgok kaptak helyet benne. Természetesen képekkel is frissítettem a bejegyzéseket, illetve néhány elérhetőséget is megadtam, hátha kíváncsiak vagytok rá, hogy ki és mi vagyok, merről és honnan ((: A ‘~ puppets of my life’ fülecskét még sajnos nem sikerült feltöltenem, igazából sok ötletem van, de szépen lassan akarok haladni, a blogolás végül is erről szól.
A reggeli hirtelen ébredésemet tehát felváltotta az írás. Annyira nem erőltettem meg magam, hiszen volt teendőm a mai nap is, mert hát mikor nem (((: Az olvasás most kimaradt sajnos a napomból sőt a drága grapefruitos innivalóm is elfogyott… borzasztó az egész T_T
Összegezve a mai napot, túlontúl lényeges dolog sajnos nem történt, vegyesen voltak élménydús és élmény mentes, azaz unalmas pillanatok; de egy személy sosem hagyná, hogy unatkozzak: minden egyes percben mosolyt csal az arcomra, bármit is mondd.  A tudat, hogy még ő is olvassa ezt a sok zagyvaságot, amit ide firkálok agykerekek csikorgatása közben, felbecsülhetetlen. ((( : ♥

A mai nap zenéje ♥

Advertisements