“virágokat az öltözőmbe”

Hangzik, ez a mára már szállóigévé vált mondat, mikor tetteimet sikeresen véghez vittem. Annyira szállóigévé vált, hogy már a barátnőm is szívesen használja, nem is hiába ((:

Tegnap este is elhagyta a szánkat ez a bűvös mondat, mikor fel-fel elevenítettük a régi szép emlékeket. Nem kellett  más, mint egy doboz cigi és 2 üveg hideg sör és máris kezdődhetett a felhőtlen beszélgetés. Kezdetnek megtette az iskoláról beszélni, hogy hogyan zajlottak a vizsgáink, táboraink és minden ami a sulinkkal kapcsolatos. Aztán jöttek a személyek: kik hiányoznak, kik nem és aztán barátnőmnek felcsillant a szeme! Telefonáljunk rég nem látott barátnék után, hogy hátha ő is csatlakozna e hozzánk. Sajnos nem tudott kijönni, mivel most is Pesten tölti szinte mindennapjait, még vár rá megmérettetés egészen július 8.-ig, de utána megígérte, hogy igen is csapunk egy nagy bulit és teljesen elvolt ájulva, hogy felhívtuk. (: Dúl benne az energia, nem is csalódtam benne, kis örökmozgó energizer nyuszika, de így szeretjük. Legalább feltöltött plusz energiával, ami jól is jött!

Miután elfogyott a jól kiérdemelt, forró nap után a hideg söröcske már is vettük az utunkat a játszótér felé, ahogy nagy gyerekhez méltóan elfoglaltunk a 2db hintát és újra felderengtek a régi butaságok, a régi szerelmek, a régi osztály, de szóba került a jövő is. Még is a legfelejthetetlenebb pillanat az volt, mikor önfeledten könnyekbe lábadt szemmel nevettünk egy mókás történeten, amit ki nem lehetett volna hagyni. De így is a történet meghozta az eredményt, már szinte a homokban fetrengtünk, a hinta tartott minket “életben”.  Végre én is kibeszélhettem egy olyan barátnőmnek magam, aki meghallgat figyel rám (amíg a sör vagy a délutáni kávé még tart nála) és hozzá tud szólni a mondandómhoz. Ha keresnék sem találnék hozzá fogható barátnőt. Még így is, hogy távol vagyunk meg maradt köztünk a telepatikus ösztön és a harmónia.

Nem fogom megbánni, hogy általános iskolától egészen a közép iskolást tanulmányaimon keresztül ő ott volt velem jóban és rosszban, de főleg jóban (*-*) és a szürke hétköznapokat átvarázsolta felejthetetlen pillanatokká. Érdemes volt általános iskolában a portásfülkében beülni hozzá egy meleg délutánom, mert minden ott változott meg. Falusi gyerekekhez híven a “paraszt” szó sokszor, de sokszor elhagyta a szánkat és még most is ha visszagondolunk rá: kellemes emlékként tör fel a kis kori csínytevésünk, ami igaz barátokká kovácsolt minket össze…

 

“Az igazi barát hajthatatlanul és kérlelhetetlenül arra bátorítja az embert, hogy reszkírozzon, hogy kockáztassa saját magát, és még az elviselhetetlent is elviselje. Mert csak akkor érti meg az ember, hogy mi az, ami benne elpusztíthatatlan, hogyha sokat szenved.”

“Egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény.”

Reklámok