Olcsó tornacipőből, egyedi Converse ★ DIY #1

diy_with_mimi_logo1Igen, lehetséges! Nem csak kreatív embereknek (: Magamat nem anynira tartom kreatívnak, de van fantáziám, csak sajnos néha nehéz “papírra vetni” őket. Most még is megpróbálkozok / megpróbálkoztam egyel. Kedden megadatott az a lehetőség, hogy végre vegyek magamnak egy jó kis tornacipőt, amit munkában vagy csak úgy a mindennapokban felvehetek. Én egy szép mintásat találtam (vagyis a párom találta), semmi embléma vagy papír rajta, szuper! IMÁDOM. Kaptam az ötleten, hogy mi lenne ha Converse cipőt varázsolnék belőle…. csak úgy Mimi módra ((: Jöttek is az ötletek, sercegett a ceruza az anyagon, és így 2 nap alatt össze is állítottam az én saját, egyedi Converse a’lá Mimi all star© cipőmet <3
Ha te is kedvet kapnál hozzá, hát íme néhány praktika, hiszen megörökítettem, hogy hogy is készült ez a majdhogynem remekműnek számító egyedi csuka.

Embléma elkészítése *
Hozzávalók:
– körsablon, vonalzók
– ceruza, radír
– textíl filc(ek)
– körömlakk, festék, hibajavító (??) stb.
– kreativitás (!!)

*: igen ez egy saját megjegyzés D: mivel én csak az emblémát “próbáltam” elkészíteni, de ez csupán olyan “MIMI”-s lett az egész.. szóval egyáltalán nem nagy szám. Ha valakinek nagyobb a kreativitása megértem, de nekem kettő 8 órás műszak között csak ennyire futotta :/ szerettem volna már benne mászkálni aztán ez ilyen kezdetlegesre sikerült, de aki jobban megtudja csinálni, HAJRÁ! ;) A hozzávalókról pár szót… a körsablon szerintem egyértemű eszköz, a cerzua és a radír segít a piszkozat elkészítésében (akár már a cipőn vagy a papíron), a radír meg eltűnteti a nem kívánt vonalakat. Én a színezéshez textil filcet használtam. Nem tudom, hogy pontosan milyen festékkel kellene egy tornacipőre rajzolni. Nem tudom meddig fogja bírni, mármint egy kiadós mosás után :D de az még remélem messzi van neki, bár lehet jövőhéten berakom és kiderül mennyire bírja a sok sok rétegem DX A körömlakk és a hibajavító nálam a fehér textíl filcet helyettesítette, mivel egyáltalán nem találtam olyat a boltban, de nem is tudom létezik-e olyan. Szóval fehér alapot ez kölcsönözött az emblémának. Kreativitás: ami nálam már kicsit fogyóban van.. de inkább úgy fogalmaznám meg, hogy nem tudom papírra vinni a fantáziám :( pedig igyekszem!

Elkészítése:

1, fogj egy fehér vagy egy mintás tornacipőt. először körsablon segítésgével rajzold meg a kört CERUZÁVAL. én használtam hozzá vonalzókat is, mivela csillagot komoly mértani számításokkal tudam csak úgyahogy megszerkeszteni. Szóval sablon segítségével kört rajzolunk, majd ügyesen megszerkesztünk egy csillagot. (megjegyzésként mondanám, hogy valami kemény anyag nem ártana az anyag alá, mert úgy nehéz a sablonnal rajzolni. én példu egy keménykötésű füzetet dugtam bele, és belefért D:)

2, ha már kész a csillag rajzold meg a körvonalait esetleg satírozd be. ezt mind ceruzával még nyugodtan megteheted, mert ha elrontod, még kiradírozhatod!

3, ha készen vagy és felkészültél arra, hogy olyat tegyél, amit nem fordíthatol vissza, akkor vedd elő a textil filcedet vagy az
ilyen esetekre létrehozott tárgyaddal (amivel cipőt festhetel D:) előbb a körvonalakat húzd meg a csillagnak, majd satírozd be ügyesen. én ezek után fogtam a hibajavítómat és szépen besatíroztam vele a kör többi részét, ügyelve arra, hogy a csillagot ne érintsem. utána kapott a hibajavítós réteg egy fehér körömlakk réteget és ezután még egy hibajavítós réteget, hogy jó masszív legyen! ezután vártam még egy kicsit és a csillagot újra kiszíneztem, hogy jó erős színe legyen.

4, éés woáláá… egy MIMI féle Converse! Converse a’lá MIMI all star©

Hátsó cimkebigyónogyó elkészítése
Fesd le körömlakkal, aztán kapjon kettő réteg hibajavító réteget, majd a végén feketével írj rá valami frappánsat :D

Röviden és tömören így alkottam meg saját Converse csukámat, igaz elég takarék lángon égő fantáziával :/ De nekem ez is sokat jelent, hiszen enyém, én szenvedtem vele, én készítettem el! Kettő napom ment rá, mert az alapanyagok hiányoztak, de megérte vele remegő kézzel foglalkozni! (micsoda izgalom DX)

Bátran próbáljátok ki ti is! Akinek van nagyobb fantáziája és több kreativitása az egy fehér tornacipővel kezdje és adjon bele apait anyait!! Sok sikert, ha valaki kiakarja próbálni!

~ A hozzávalókat én alkottam, mivel nem sok információ állt a rendelkezésemre, hogy hogyan lehet egy cipőt kidíszíteni; milyen eszközök is kellenének hozzá. Nem végeztem ez ügyben kutató munkát, de leleményességem utat tört magának és a SEMMIBŐL is tudott VALAMIT varázsolni még ha azok az eszközök csupán “jelentéktelen” tárgyak (:

Az élet nagyon egyszerű: mindenfélével foglalkozol, legtöbbje bukás, néhány dolog sikerül. Ami sikeres, azt tovább csinálod. Ha nagyon jól megy, mások utánozzák. Erre valami másba fogsz. A kulcs a valami más kitalálásában van.
Tom Peters

Advertisements