Molly és a közvetlensége fog a sírba vinni

Igen. Ez a mai napon a második blogom, ilyen még nem történt velem. De muszáj leírnom, különben a múltba vész és a homály zárja magába. Az egész ott kezdődött el, hogy este fél 8 körül találkoztam Mollyval a fagyizónál. Ez ilyen megszokott kis hely, ahol letudunk ülni a padokra, nagyon nem is zavar senki minket. Sajnos vagyunk olyan szerencsétlen emberek, hogy minket afféle jószívű és lelkű embereknek gondolnak így különböző személyek, egyének találnak ránk olyankor.

Ma például egy idős hölgy jött oda hozzánk, aki a fagyizóval nem közvetlenül, de szemben lakik. Oda jött beszélgetni, ami nem igazán nevezhető beszélgetésnek. Lelassult reakciója és félig halláskárosult mivoltja picit leszívott az energiánkból és valamennyit a kedvünkből is. Majdhogynem kétszer elmesélt egy sztorit, azt is nehézkesen, majd útjára ment és mi végre örülhettünk, hogy magunk vagyunk. Nem vagyok olyan, aki egyből elküldené az embert ha odajönnek hozzá, inkább tartózkodó vagyok és védekező, hiszen az élet csupa meglepetéssel kecsegtet. Inkább vagyok először óvatos, majd szépen lassan felengedek, ha a “veszély” elhárult. Más napokon egy bácsi szokott “megkörnyékezni” minket, nem kicsit ittasabb állapotban. Tudjuk róla, hogy helybeli, Lacinak hívják, tudunk egy s mást a családjáról, hogy a falun belül merre lakik és hogy mivel is foglakozik illetve foglalkozott. Ezt többször elmesélni nekünk és bátorkodik újra és újra társaságunkat megkeresni, attól függetlenül, hogy mi már százszor bemutatkoztunk neki és százszor nem tudjuk őt visszautasítani, ha odajön beszélgetni. A mai nap még is más volt mondhatni.

A nénike távozása után fogtuk magunkat és beültünk a szívükhöz közelebb álló csehóba. Ott kikértük a szívünkhöz közelálló alkohollal dúsított vizünket, amit nem is neveznék meg, hogy Heineken és almás Soproni. Leültünk egy kényelmesnek igen kényelmes kanapéra, ahol elkezdünk jókat beszélgetni. Akadt téma szerencsére, amivel elütöttük az időnket. Zárás felé egy részegnek mondható nem éppen úriember, habár tartotta magát, és a sok stírölgetés után lehuppant mellénk. Nem sok szót tudott kipréselni a száján, maximum annyit, hogy: “Mi???” vagy hogy “höö??” illetve nekem szögezett mondatot, amit először meg sem értettem: “jól néz ki a barátnőd”. Záráskor fogtuk magunkat és gyorsan ellátogattunk egy másik csehóba, ott már Chips-ért, ami tökéletes vacsorára vagy még az “utó”beszélgetésekhez zárás gyanánt. Kifele jövet chipsünkkel megláttam a másik csehó ajtajában részegnél is részegebb barátunkat, aki lehetőleg a fuvarra várt, ami már el is ment, hiszen a testvére megelégelte, hogy nem szál be vele a kocsiba. Szóval elkezdtünk rohanni a fagyizóhoz, hogy leüljünk és mondhatni nyugalomban elfogyasszuk a zsákmányunkat. Ahogy ettük számomra érthetetlen felirat talált helyet a fagyizó ablakán, ahol az állt: “Fagyi kapható.” Ez amolyan FAIL lehetett, mert hát mi mást kaphatnék egy fagyizóban?? Lisztet és pékárut? Szóval egy adag móka itt sem maradhatott már ki. De ekkor barátném jó laposan az asztalra tapadt, felvette a menyét pózt hiszen a csávókánk felénk közeledett. Szerencsére elment a kerítés mellett és tovább elfordult. Vettem a bátorságomat, a fagyizó oldalához préseltem magam, mint egy igazi kommandós, és tervezetem szerint EGYEDÜL meglestem volna, hogy a kopasz merre van. Hátamon éreztem barátnőm kezét és ahogy ÉN lassan kikukucskáltam és láttam, hogy a srác némileg közel áll tartózkodási helyünkhöz, barátnőm addig majdhogynem egész testével kikandikált álcánk mögül és eszeveszett menekülésbe kezdett. Először megragadott engem, de ezzel csak annyit ért el, hogy én megfordultam és már csak annyit láttam, hogy barátnőm felvette a menekülő-lopakodó pózt és a chipset mentve rohanna le a lépcsőn. Sajna a menekülés alább hagyott, miután elkezdtem könnyek közt röhögni azon, hogy a chipses zacskót a másik sarkánál ragadta meg és a tartalma félig a padon félig a földön hevert és láttam a barátnőm arcán azt a kétségbeesett tekintetet, hogy a chips oda és nem tehet ellene semmit. A menekülés kudarcba fulladt, de mi csak nevettünk és nevettünk, megállás nélkül, mikor barátnőm lassan felpillant és tudtam eljött a vég. A srác odajött hozzánk, és helyet kért Molly mellett. Még egy ideig próbáltuk visszafogni nevetésünket és nem venni tudomást az “úriemberről”.  Egyszer csak barátném feláll a helyéről és közli megyünk haza, további szép estét stb. stb. Hát megvallom őszintén én még el eszegettem volna a chips maradékát, ha ő nem lép, de szerencse, hogy megtette. Gyors léptekben haladtunk otthonom felé, mert ő nem mert egyedül a másik irányba elindulni. Így hát mikor átértünk a főút túloldalára és magunk mögött hagytuk a megtört party arcot felkacagtunk és felelevenítettük a történteket. A végére már a kereszteződésünk kellős közepén ültünk az utcán, megnyugvást keresve a történtekre. Még fel fel jöttek az emlékek, de már nevetni nem, de mosolyogni inkább tudunk rajtuk. Nagyszerű estét tudhatunk magunk mögött, mind a ketten rég nevettünk akarom mondani röhögtünk ilyen felszabadultan egy ilyen dolgon, hülyeségen. Megérte ma fel kelni, habár a hétfők nálam nem igazán indulnak ilyen pompásan.. Örülök, hogy vettem a fáradságot és kimentem egy jó cél érdekében barátnőmmel, még akkor is ha az este egész kalandot ígért. Tényleg találkoztam paranormális jelenséggel!

Advertisements