újra munkában

Igen, igen. Ismét beálltam dolgozó asszonykának, de úgy tűnik csak egy hétre. A mostani héten megyek szerintem utoljára dolgozni augusztusban, de ez még majd kiderül. Úgy néz ki, hogy az augusztusom első pár hete tele lesz eseménnyel és remélem tényleg eseménydúsan térek haza, mind a partykról mind a nyaralásból.

A hét munkával kezdődött. De nem is akármilyen munkával. A gyárba a csoportvezetőm berendelt reggel 6ra minket. Mivel leállás után vagyunk, gondoltunk lesz őjra hajtás, tennivaló stb. Hát nem lett… Reggel 6 órától csücsültünk körülbelül fél 11ig mire munkát kaptunk. Utána csak úgy röpültek a másodpercek. Viszont, míg várakoztunk és keményen untuk magunkat, én feltaláltam magam. Vittem magam a biztonság kedvéért angol könyvet olvasni, hogy ragadjon rám valami és újra vissza essek abba a státuszba, mikor az agyam rááll teljesen az angolra. Szóval fogtam magam és kicsaptam a Harry Potter második kötetét az ebédlő asztalra és elkezdtem olvasni. Sikerült 2 fejezetet meghódítanom a várakozás alatt, ami annyit tesz, hogy nagyon sokáig nem csináltunk semmit. Remélni tudom, hogy a jelenléti ívet ugyanúgy aláírják nekünk és megkapjuk a jutalmunkat is utána. Viszont a holnapi keddi nap az kimarad. Mivel ma is leállás volt, így gyanítják hogy holnap sem lesz valami nagy tumultus, és így a diákokra sem lesz nagyon szükség. Így azt mondta a csoportvezetőm, hogy akkor holnap ne menjek, ha szerdán sem kell menni, akkor majd rám szól. Hát gyorsan jött a pihi, bár tényleg akartam volna dolgozni, kell a pénz, nem partyra vagy elkölteni, fontos dolgot kell kifizetni belőle. Mivel ezen a héten megyek szerintem augusztusban utoljára dolgozni, csak reménykedni tudok, hogy legalább a fele vagy az 1/3-a meg lesz a kifizetendő összegnek. A héten tervezgetünk kis összeruccanást a baráti társasággal, mindenki imádkozzon, hogy ne essen, mert csúnyákat fogok beszélni, ha leszakad az ég :$

Ha minden jól megy fesztiválozok is. Ez nem olyan nagy durranás, mint bármelyik nagy nemzetközi fesztivál, ez csupán a városban lesz. A fesztivál lényege, hogy sok sok országból jönnek a néptáncosok és ők lépnek fel azt hiszem 5 napon keresztül. Szerintem érdekes lesz, meg persze utána az este is :$ Augusztus közepére tervezgetünk egy baráti nyaralást a kis csapattal. Ha ott is esni fog, kikelek magamból :$ Nah, jó nem. Csak ez a sok eső már mindenkit kiborít. Csúnya dolog nagyon! Így nem lehet semmit tervezni, mert a szép napos idő nincs sehol, csak a gomolygó veszéllyel kecsegtető szürkeség van az égen.

Remélem a többi munkanapom nem lesz felettébb unalmas mint a mai és remélem, hogy a nyaram szuperül telik majd el. Hiszen ha pozitív lesz, biztos ihletet kapok az írásra (:

Advertisements