a herecegnő és a béka meséje

A mai napom nem volt túl izgalmas és világra szóló nagy tetteket sem követtem el. A punnyadás határán álltam, de tudtam, hogy ez így nem lesz jó. Fogtam magamat és kiterveltem egy – két dolgot, hogy a nap hátralevő részében elfoglaljam magamat. A régi P2-es számítógépre esett először a választásom, hiszen eredeti tervem szerint megtisztítottam volna és mindent töröltem volna róla.Csak pár kép és dokumentum lomtárba helyezésénél többre nem jutott időm. Régi szép emlékek elevenedtek fel mikor a képernyőn bejött a Windows 98 képe. Igen, igen. Még létezik ilyen operációs rendszer. Régi szép emlékek jöttek fel arról, hogy hogyan is teltek a 2000-es éveim. Milyen játékokkal játszottam, milyen bugyuta írásaim voltak.. na és a képek. Nagyon nagyon naaaagyon borzalmasak készültek rólam. De volt valami ami megragadott, az pedig nem volt más, mint a szobámról készült kép. Azt hittem ezek a képek elvesztek, de most viszont láttam a kicsit üres szobát, aminek a falát körül belül 500 poszter díszítette. Utólag már egyáltalán nem bánom, hogy le lett festve a szobám fala, hiszen sokkal de sokkal barátságosabb és nőiesebb szobát tudhattam magamnak. Ez a változás számomra nehéz volt, hiszen akkor is már eléggé makacs természetem volt és hát a tini kor nem éppen a szófogadásról szól, sőt inkább a lázadásról. De a jövőmbe gondoltam és nem döntöttem rosszul (: A napomba még belefért egy kis vasalás, mivel le lettem teremtve, hogy én szokás szerint nem segítek semmit idehaza. Így hát ott hagytam a gépet, amiről még pár dokumentumot anyum kívánságára megmentünk, és elkezdtem vasalgatni.

Vasalás után jöhetett egy kis pihi, zenehallgatás és beszélgetés. . Majd fogtam a kis sátorfámat és úgy döntöttem, hogy egy kis közösségi életben is részt veszek, csatlakoztam a gyerekekhez, akik éppen újdonsült meséjüket nézték tátott szájjal. Ez nem volt más mint a Hercegnő és a Béka meséje. Szerintem nagyon aranyos mese, ami egy kislányról szól. A kislánynak nem nagyobb álma van, minthogy éttermet nyisson, de anyagi és családi helyzete ezt némiképpen megnehezíti. Apukájának tett ígérete tartja benne a hitet, hogy soha ne adja fel az álmait. Az álom beteljesülésében viszont egy békává változott királyfi akadályozza meg. Nem kis kalandba keverednek a mocsárban, ahonnan vissza szeretnének jutni a nagy városba. Közben a kalandokban egyre szimpatikusabbá válnak egymásnak és a mese végén bekövetkezik a várva várt Happy End. A mese nem azért tetszik, mert van Happy End-je, hanem azért, mert vissza idézi a gyermekkorom. Ez a mese pedig nem is olyan régi mese, habár az alap történetet bárki ismerheti. A karakterek imádni valóak és jókat lehet kacagni rajtuk. Igaz, apukám nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a picurok között ülök nagy kerek szemekkel, mégsem tudom szégyellni, hogy mesét nézek. Miért is tagadnánk, hiszen mindenki gyerek, sosem növünk fel, csupán elfogadjuk a társadalomban a szerepünket és megtanulunk helyzetekben komolyan viselkedni (:

Advertisements