elengedem, mert így a helyes

Nem lehet hol elkezdeni egy ilyen bejegyzést. Egy olyan emberről, akinek csak akkor kellenék, mikor eget verő szüksége lenne rám. Míg nyaralni voltam kiderültek olyan dolgok, amiktől tátva maradt a szám, mikor meghallottam. Rögtön rossz érzés fogott el, szánalom és düh kavargott bennem és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak e vagy nevessek. Mivel ezután az ember után már ejtettem elég könnyet és bánkódtam sokat, így inkább a nevetést választottam. Feszültség oldás gyanánt illetve azért, mert már meg sem lepődök az efféle dolgokon.

Már egy korábbi bejegyzésemben megfogalmaztam, hogy hányan hagytak el, különböző okok miatt. Ezekből a barátokból úgy néz ki 2 még is visszatért, aminek örülök. Akkoriban arról a barátnőmről azt írtam, hogy penge élen táncol, hogy már nem érzem a kötödést. Labilisnak is mondhatnám a kapcsolatunkat, most viszont tudom hogy már egyáltalán nem is vagyunk barátok. Ígéreteit és hazugságait, szép szóval, ki teregethetnék a  szárítón is, de el sem férnék rajta igazából. Amit pedig most tudtam meg, az egyenesen felháborított. Hallom sokfelől, hogy hiányzok neki, hallom azt, hogy jó lenne újra beszélgetni, mikor meghallgattam a problémáit, mikor elmondtunk mindent egymásnak. Ő úgy fogalmazott annak idején: “mi két fél vagyunk”. Csak hogy ez a hajó már elment. Egyáltalán nem vagyunk már “két fél”. Mióta kapcsolatban van rá sem lehet ismerni. Munka, besegíteni a háztartásba, pasival foglalkozni tényleg hihetetlen nagy dolog. Ma már viszont nyár van. Az elején ezt lelehetett nyelni. Vártunk, írtunk neki, de ő válaszra is alig méltatott nem csak engem, még egy hozzá közelálló barátnőt sem.

Míg én kellemesen nyaraltam, addig az elfeledett barátnőm beszélt a kis Dórikámmal. Természetesen hiányolt, hiányoztak a régi dolgok. Nem értette, hogy én miért vagyok furcsa vagy hogy miért felejtem el őt. Szerencsémre Dóri felvilágosította: nem várok évekig, hogy válaszoljon a leveleimre, van jobb dolgom is. Az egészben az a szomorú, hogy nyáron már nem dolgozott a lelkem, nyugodtan megkereshetett volna, de mi értsük meg, nem megy, nincs ideje. Való igaz, aki nem akar időt szakítani a barátokra, tényleg nem is fog. Furcsa.. nem vezeti a háztartás, nem üzletasszony, nincs otthon 3 gyerek, még is olyan elfoglalt. Nem csoda.. a barátja napi 6szor hívja, kinek lehetne ideje a barátokra?? Ezt már nem tudom lenyelni, ez már nekem is sok volt. Azt viszont nem tudom elnézni, amit a barátja állít az én páromról. Nem is értem, hogy lehet valakinek ilyen véleménye a másik emberről, csupán külső alapján, ráadásul még nem is ismeri. Nevezzük nevén az elhagyott barátnőmet: Anita. Párjával köbö fél éve ha együtt vannak, amit nem éppen neveznék szerelemnek, csupán csak kötődésnek, hogy felejtessék egymással a másik exét. Ami pedig összetartja őket, az nem más mint a mérhetetlen szex. Rájuk nem mondanám azt, hogy összeillő páros. Azt az érzelmet, amit a szerelem válthat ki, messze áll tőlük. 6 hónap alatt történt egy s más, de legfőképpen a baráti kör elhanyagolása. 6 hónap alatt alig beszéltem vele, de egyszer összejött egy pókerparti is, ahol egymás barátját megismerhettük. Míg Dórika biciklizett Anitával kiderültek az első benyomások sok ember részéről. Dóriról is meg van a véleménye az Anita barátjának és az én páromról is. Felháborító, hogy ilyen iskolázatlan, okoskodó ember ilyet mondjon csupán külső alapján. A poén pedig, hogy Anita is részben igazat ad neki, aki jóval hamarabbiról ismeri páromat, tudja mi az igazság. De aki meg akar felelni, hát feleljen. Nem mondom, hogy nincs Anitának véleménye, van, hiszen okos lány volt mindig is, de azt a véleményét úgy változtatja meg, hogy igazat adjon a barátjának. Sajnos látszik mennyire befolyásolható szegényke. Teljesen elcsavarták a fejét és úgy táncol, ahogy a pasija fütyül. Ha a pasijának nincsen baráti köre, akkor ő úgy van vele, hogy Anitának se legyen, tényleg logikus álláspont, miért is ne???

A véleménye nem volt más az Anita iskolázatlan barátjának, minthogy párom alkoholista, mert ezt teszi az egyetemi élet. Számomra ez felháborító vélemény. Egyrészt nem ismeri, másrészt lehet hogy féltékeny, mert párom legalább tesz le valamit az asztalra, harmadrészt még Anita is mellé áll. Aláírom, hogy ellehet ítélni az alkoholt, vagy éppen nem kedvelni, de hogy olyat mondjon valaki a barátomról, hogy: “látszik, hogy egyetemista, mert be van lassulva az alkoholtól” az már tényleg kiakasztó csak mert a pasi nem szeret sörözni.  Mikor elmondta Dóri nekem, hogy ilyet mert állítani a páromról az az iskolázatlan fazon, mérget és dühöt éreztem, de a nevetés sem maradhatott el. Inkább kacagtam egy jót rajta. Anitát ezek után meg sem tudom érteni, hogy miért mondja, hogy hiányzok, mikor a pasija “eltilt” tőle, valószínűleg azért mert engem megront a barátom. Ha annyira  hiányzom, keressen meg. Én őszinte leszek: hetek óta nem járt a fejemben, nem is érdekelt mi van vele. Meguntam keresni, meguntam írni a leveleket, amikre napok múlva kapok választ, ez nem kell. Anyukám azt mondta: “majd akkor keres, mikor már nagyon szüksége lesz rád”, én csak annyit mondtam:” akkor majd én is elleszek foglalva, ahogy ő volt fél éven keresztül”. Így lenne az igazságos. Ha ő tönkre akarja 19 évesen tenni az életét én nem állok az útjába. Annak idején is mondtam, hogy vigyázzon, ne engedjen a csábításnak, ne adja magát könnyen. Mostanra sok mindent megbánt, de erre nem vagyok vevő. Rimánkodtam annyit neki, de akkor neki egyik fülén be másikon ki ment ez az információ. Engem ne vonjon bele az életébe. Nem kérünk sem én sem a párom ebből a társaságból.

Anita régen más volt. Spontán volt és örök vidám. Ez annyira elveszett az idő alatt, mióta meg van a barátja, hogy én sajnálom őt a legjobban. Ma már én vagyok ilyen spontán. Sokat sírtam miatta és bánkódtam, hogy nem jön össze egy tali, hogy lemondja mert nem ér rá, de a barátjára akit a 24 órából legalább 20szor lát, arra van ideje. Nem akarok többet sírni miatta. Nem akarom azt az arcot látni, mikor panaszkodok miatta és ő azt a mondjadmár-csak-essünk-túl-rajta arcot vágja, mert én nem fogadom el az ő helyzetét. Ezt így nem lehet. Még ő mondta, hogy a kapcsolatnak két vége van, mind a két végről akarni kell hogy a barátság megmaradjon. Én akartam, de neki más volt a fontosabb, most lehet ő akarná, de engem már nem izgat. Annyi ígérettel vagyok már felpakolva, hogy a szemetes is megtelt, több nem kell. Borzasztóan hiányzott, de mára már elfejeltettem hogy létezik.

Egy ilyen bejegyzést lezárni is nehéz. De megnyugodhatok, lényegében amit kiakartam írni magamból most megtettem és valahogy tényleg könnyebb lett ez most nekem. Úgy érzem egy szakasza az életemnek lezárult, amit nem kell többé bolygatnom, mert már elmúlt. Elengedem, mert szeretem, mint barátot s mint rokont. A szép szavak elmúltak és én meguntam a pátyolgatást. Ha az élet úgy akarja, azt a maroknyi 5 percet, míg összefutunk az utcán megpróbálom kibírni, de többet nem tehetek. És nem is akarok.

“Ha a sors fonalai összekuszálódnak, már nem lehet kibogozni őket.”

Advertisements