“csak még egy picit! maradj még!… ölelj!”

Ismét csodás hétvégét tudhatok magam mögött. Ezt természetesen a páromnak köszönhetem. Egy kiadós munkás hét után nem is vágyik az ember másra, csak hogy a párjával töltse azt a kevéske időt ami megadatik a héten. Alig egy hétig nem láthatom a barátom, amit nem tudok egyszerűen megszokni. Szeretném őt már két nap után látni vagy csak egy nap után, de nem lehet. Ha kérné felpattannék az első buszra és utaznék hozzá, csak hogy vele legyek. Ezt sajnos ritkán tehetem meg, de tudom mennyire szeret, és hogy mennyire jó lehet neki, hogy valaki mindig haza várja.

A héten felgyülemlett feszültséget egy kis edzéssel vezettem le, ami egészen jól esett. Már az edzésen is a végét vártam, hiszen akkor jött elém a barátom. Az izzasztó edzés után megpillantottam őt a padon és rögtön karjaiba ugrottam, el sem engedtem egy jó darabig. Már nagyon hiányzott.  A haza fele út sem állt unalmas pillanatokból. Az nem kérdés, hogy egy darabig elkísértük kislányunkat, akarom mondani fogadott kislányunkat, Mollykánkat egy darabig. Miután elvált tőlünk szinte minden lépésünknél ölelkeztünk, puszilkodtunk, úgy örültünk a másiknak. A végére már meglettem szólva, hogy menjünk már, hiszen farkas éhesek is voltunk. Oda haza sem maradhatott el az összebújás a vacsi után. Szinte minden pillanatot egymásra szántunk, és ez nagyon jól esett. Érezni, hogy újra ölel, érezni ahogy megsimogatja arcomat vagy csak puszit nyom a számra; ez nekem felbecsülhetetlen pillanat (nem mintha elakarnám adni). A temérdek ölelés között azért jutott idő más dolgokra is. Míg párom nosztalgiázott egy kicsit egy számítógépes játékkal, addig én bogarásztam a telefonjával. Nem hiába, jó pár száz (kb. 400) SMS-t kellett kukába tenni, mert nem lehettem a háttérképe (ez borzasztó dolog! el sem lehet képzelni!). A telefon lemerüléséig szenvedtem a rakat SMS-sel, de megérte. Végre ott tündökölhet a randa fejem a háttérben :D
Kis kikapcsolódásunk után felvetettük a filmnézés ötletét, ami jó későre csúszott, mert párom elkezdett gitározni, én pedig kottát kerestem és hallgattam a fülbemászó dallamokat. Szerinte ő nem tud gitározni, de én már szinte lázban égek, ha már egy húrt is megpenget, annyira szeretem. Majd nagy nehezen kerestünk egy filmet, amit a felénél abba is kellett hagyni. A mai szombati napot csupa csupa öleléssel töltöttük és persze sietéssel, rohanással, hogy ÉN, kedves ÉN elérjem a buszomat. Nem csoda, ahol párom lakik röpke 20 perc alatt lehet csak leérni, bezzeg én már 5 perc alatt kint vagyok az itthoni buszmegállóban. :)

Csodásan éreztem magamat a hétvégén. Most már nekem is elkezdődik a suli, amitől egyre jobban félek, mert kell, mert muszáj, mert csak úgy… mert kakaós csiga! A napot csupán az itthoni csetepaté nyomta le a 100%-os örömömet körülbelül a mínusz 50%-ra, amiért nagggyon hálás tudok lenni. Díjjal kéne jutalmazni az ilyen tehetségeket, akik így lelombozzák az ember kedvét. Azért próbálok optimista lenni, elfeledni ami történt idehaza és csak a csodás hétvégére gondolni.  Köszönöm ismét szerelmemnek, hogy van nekem és imádom, szeretem, hiányzik meg hasonlók :$ ♥

Advertisements