összegzése a hétnek

Mit is mondhatnék, régen volt már, hogy ez igazán kiadós bejegyzésnek estem neki. Meg kell hogy mondjam, hogy nehéz, mintha kiestem volna a gyakorlatból… furcsa is, nem szoktam én írogatni… pedig igen, sokat, többet, persze olyankor mikor van időm és lélekenergiám, hogy megosszak fontos dolgokat a naplómmal. Most még is picit nehéz kiöntenem magam, őszintének lennem. Azt sem tudom, hogy mivel is kezdhetném először, mi az a fontos dolog, amit meg kellene említenem vagy amit nem.

A hetem csupa tanulással telt, nem panaszkodhatok: ez a főiskola, ha tetszik ha nem tanulni kell vagy megbukunk – mondta kedves Torna tanárom, akinek a szavai először mosolyt csalt az arcunkra, s mikor bemutatásra került a sor már komolyan vettünk minden egyes betűt abból a bizonyos mondatból… Tanultam keményen, sőt lágyan, ha úgy tetszik. Két szakot vinni egyszerre nem könnyű és mind a két szak megérdemelné az egész embert, de nem megy. Legalább is küszködni kell vele. Hétfői napomra 2 angol órára kellett volna teljes erőbedobással készülnöm. Az egyik feleléses volt, de már “leszarom” alapon álltam hozzá, hiszen ami a kiadott lapon volt nem volt elég a bácsinak, én meg nem tanulok a Wikipédiáról többet hozzá, mert nem csak az az egy órám van és marhára nem vagyok már ennyire szorgalmas. Másrészt nem azért vettem fel az órát, hogy én magam keresgessek még, mert én nem alapszakos vagyok, nekem meséljék el az Amerikai civilizáció törtélemét, eskü! megtanulom, de nem ilyen keretek között, mint az a tata csinál… Másik drága angol órámra a készülődés szavak tanulásából állt. Kettesben nagyon szeretnék reménykedni, megbukni nem lenne jó belőle. Így telt az én hétfői napom egy része, mivel a másik része abból állt, hogy éjfélig angol házit bütyköltem, hogy hétvégém pihenéssel, szerelemmel és harmóniával teljen. Kedden várt rám egy tesis töltelék tantárgy dolgozat írása, amihez csak egy nagy kérdőjel a véleményem és észrevételem, sajnos.. Majd a kedd estém is éjfélig való házi írással telt. Szerdai napom már kezdem pozitívan szemlélni a dolgokat, ha már a labdarúgásom elmaradt. Angol órám helyett a főépület elé vonultunk, ahol részt vettünk a demonstráción a felsőoktatási törvény ellen. Megjegyzem, többet ilyen rendezvényen nem szeretnék részt venni.. igaz nem tüntetés volt, a kettő nem egy és ugyan az, de ez a demonstráció is valahogy nekem felért egy tüntetéssel. A beszédek többségében érezhető volt a buzdítás, az hogy álljunk ki a jogainkért még szép és jó, de én nem akarok semmiféle törvénybe ütköző cselekedetben részt venni, hiszen olyan mocskosul csúnya világot élünk, hogy ha kiállunk, felszólalunk már megköveznek minket, vagy éppen tojnak rá mit is gondolunk. Így hát a szerdám végre hamar telt el, de azért az enyhe kiborulás is kellett már. Csütörtökön várt rám ismét 2 angol dolgozat egy szavas tanulós és egy nyelvtanos. Hát a nyelvtanra nem mondok inkább semmit, mert nem… nem tanították meg annó rendesen, most szívok vele… a másiknak jól kell sikerülni, annak muszáj, mert készültem rá.

És végre fellélegezhetek, mikor csütörtökön rohanok a buszhoz, reménnyel a szememben, hogy végre vége a hétnek és már csak egy atlétika edzést kell kibírnom. És igen, túléltem és várt rám a csodás péntek, amikor is végre sokáig aludhattam és végre kitakaríthattam a “bombarobbant”  szobámat. Majd egy kis levezetés a kézi edzésen és igen, találkoztam vele, vele akit nagyon szeretek. Egész héten csak erre a pillanatra vártam. A héten mind a ketten el voltunk foglalva, hiszen ez már nem középiskola és jó volt. Jó volt látni, hallani, érinteni és megcsókolni. Ölelni és csak ölelni, majd újabb csókot adni egymásnak, s egymás szemébe nézni és látni, hogy mennyire szeretjük egymást…

Reklámok