~calmed down~

[…]A hetem utolsó fele eléggé izgalmasan telt és nem pozitív értelemben, sajnos. Aminek össze kellett jönni, az mind összejött és a fejem fölött csapott össze, villámlott, szakadt az eső és a lelkem sem nyugodott meg egykönnyen. Párom érkezése lepett meg a legjobban. De ezt az érkezést is annyiszor lejátszottam az agyamba, hogy ki, hogy és mi módon lesz az adott környezetben, de a végére már inkább a pillanatra hagytam az egészet, mert csak emésztettem vele magamat, s inkább próbáltam aludni. És egyszer csak valaki benyitott a szobába, felsietett az ágyra és azzal az egyszóval sikerült egy szintet feloldani az aggodalmaimnak. Ölelt és próbált nyugtatni, amíg a remegésem el nem múlt, majd megbocsájtott és el sem engedett egy jó darabig. És csókolt… és szépen lassan nyugodt lett a környezet és feküdtünk egymás mellett. Közös megegyezés alapján elfogyasztottuk a szerény vacsoránkat, ami már meghitt hangulatban telt csókok között, majd elkezdett égni a levegő. Szikrákat szórt és már az öngyulladás szélén volt, izzott. Levegőt nem kaptunk, de nem szegte a kedvünket. Mintha csak egy tűzijáték fényében úszkáltunk volna, mikor egymáshoz értünk és a tűz segített, hogy eggyé váljunk és olyan világba repítsen, ahol csak mi járunk, amit csak ketten ismerünk és senki más, mert az csak a miénk, a legféltettebb, legdrágább kincsünk, amit nem lehet szavakkal kifejezni, de amit nem is akarunk, mert elég ha egymás szemébe nézünk és mi értünk mindent; a külvilágnak pedig elég annyit látni, hogy egymáséi vagyunk és boldogok. […]

Reklámok