[2012.01.14-21.] Sítábor a javából

Egy ilyen cikk megírásának is az ideje jött el. Le kell írni, minden, de miden érdekességet, hiszen nagyszerű élménnyel gazdagodtam – leszámítva, hogy a sítudásom is fejlődött, pozitív irányba. Az főiskola által szervezett sítábor, amiben nekem (mint testnevelő-edző szakosnak) keményen kötelezővé tették a részvételt és a kemény összeg befizetését. Megdolgoztam az áráért, és fájó szívvel váltam meg tőle. Sajnos, kötelező volt a tábor, de így visszagondolva az egészre, egyáltalán nem bántam meg. Csodás helyre kerültünk, igaz, én ritkán tudtam az ALPOK csúcsaiban gyönyörködni, mert be voltam zsongva a síeléstől és az agyamban sokszor csak az volt, hogy a következő csúszást hogy fogom túl élni. Ezt leszámítva, az utolsó nap (mert egész héten nem) igen is tudtam élvezni a szabad síelést. Felemelő érzés volt és a felvonóban is csodálkozva néztem a hatalmas és gyönyörű hegyeket..

Első – Második nap

 

Nem véletlenül írom ezt így, hiszen az egész tábor 7 napos volt, amiből igazán csak 5 napot síeltünk, így mindenki kiszámíthatja hogy sacc/kb másfél – két nap volt az utazás. Az utazás (BUSZON!!!!) borzasztó volt és hosszú: 15 órás út vitt minket Olaszországba, a csendes kis községbe: Molveno-ba. Első nap szinte gyorsan eltelt, hiszen az indulás csak este 10 órakor volt. Előtte megszenvedtem az internettel és a párom elköszönésével. Sikeresen búcsút intettünk egymásnak (habár már pár nappal előtte csodás “búcsú estét” töltöttünk el). A telefonálás külföldre/külföldről igen csak magas díjakat szabtak ki örömünkre. Az első nap tehát csak az utazással telt és a buszon való borzasztó alvással. Senkinek nem kívánom a buszon alvást. Az 1 – 2 órás alvás még csak-csak megoldható, nah de röpke 15 órás alvás.. nah az már kellően kitudta a csoportot készíteni.
A második délében érkeztünk meg a Hotel Auróra nevű panziónkhoz, ahol választhattunk 2-3 illetve 4 ágyas szobák közül. Szerencsére a szobabeosztást már a buszon megbeszéltünk, lerendeztük, így már a megérkezéskor a kulcsokat kellett csak megkaparintanunk. Szerencsémre egy 4 ágyas szoba lakóihoz kerültem, amit nem bántam meg, mert velük voltam szorosabb kapcsolatban (is), velük jól kijöttem és a tábor alatt kamatoztattam ismeretségünket, azaz még jobban megismertük egymást, akár családi háttért nézve, akár csak a kapcsolatokról beszélve. Megérkezésünkkor ínyencségekkel nem kínáltak, hiszen arra a napra magunknak kellett gondoskodni az étkekről. Ezt leszámítva mindennap kaptunk reggelit és vacsorát. A megérkezés napját kihasználtuk arra, hogy a kis községet jobban megismerjük. Erre máskor nem is volt lehetőségünk, hiszen az egész napunkat a síelés töltötte ki. Csodálatos hely, ami egy nagy völgyben terül el, körülötte mindenhol hatalmas hegyek tornyosulnak és nyugatra pedig egy csodálatos tó fekszik. Mesés látványt nyújtott számunkra. A takarodó este 10kor volt, amit nem bántunk meg, mivel mindenkit megviselt a hosszú út, így nyugodtan mentünk aludni.

Harmadik nap – az első sínap

A reggel 7kori ébresztő eléggé megviselt minket (mi nem viselt volna meg minket???). Fél 8kor reggeli – svédasztalos, majd fél 9kor indulás a sípályákra. Ez volt az első nap, mikor a nagy bakancsot és a lécet felvehettük a lábunkra. Nagyon szép helyen voltunk, de síelni én személy szerint nagyon nem akartam. Először 2 csoportra osztottak minket: akik tudtak síelni és akik nem. Miután mindenki bemutatta a tudását a síelők közül ezt a csapatot felbontották, lett egy TOP csapat, akiknek a síelés technikája a helyén van, tudják használni a tudást és a megfelelő pillanatban dönteni. Én a “második jó” csapatba kerültem: a TRÜP (vagy trükk) csapatba. Ez a csapat arról volt híres, hogy tudtunk síelni, de még a technikánkon csiszolni kellett és pár elemet a helyére rakni. A két kezdő csapatot ekkor mérték fel, mert másnap őket is felosztották. Első sínap tehát már a jól tudó síelőket szétszedték, én és csapatom egy elég erős tanárt kaptunk, aki egész nap (szerencsére) piros pályákon síeltetett minket. Nem lett volna rossz, ha rendes technikával csinálom végig a nap, és persze az sem lett volna rossz, hogy minden délután nem lett volna az összes pálya lefagyva. Örömünkre, mindig jeges pályákon síeltünk, számomra ez borzasztó volt. Rossz technikám miatt a térdem is feldagadt, de másnap már kutya bajom sem volt, csak fájt a bokám, a vádlim kétszeresére dagadt, a sípcsontom fájt a cipőtől és alig tudtunk járni. Felvették videóra a szerencsétlenkedésünket és minden este vacsora után volt a megbeszélés. Itt az egész napi munkáinkat értékelték és véleményt mondtak. Az első sínap videóit nem néztük meg most, csak másnap, bárcsak ne kellett volna…
A vacsora eléggé változó pontozást kapna tőlem ha 1-től 10-ig kellene pontozni. Viszont a tulajok/bérlők magyarok voltak, így azért magyaros kaját kaptunk (úgy ahogy). Viszont azt a véleményemet nem tudom megmásítani, hogy egész héten YETI húst szolgáltak fel!

Negyedik nap – második sínap

Nekem ugyan úgy nem volt kedvem fel kellni, és drága Didó barátnémnak sem. El sem akartunk jönni, már induláskor is már itthon akartunk volna lenni. A naposok ébresztettek minket (ez egy büntetés volt azoknak, akik valami “hibát” követtek el, vagy nem tartották be a “házirendet”, így nekik a feladatuk az volt, hogy reggel ébresztették a tömeget és a tanároknak csicskái voltak. Kinevezésük mindig a megbeszélésen tanárok együttes döntései alapján született meg). A napi rend a szokásos volt. Én szerencsére maradtam a saját csapatomban. A mai nap volt az, mikor a kezdő csoportot felosztották az AKROBATA és az ARTISTA csapatra. Az akrobata csapat volt az, akinek már egész jól ment a síelés, kezdő létére; az artista csapat volt a kezdő csapat, akiknek több gyakorlásra volt szükségük, hogy a technikákat helyes és jól sajátítsák el. 4 tanár jött természetesen velünk, így ők minden nap cserélődtek. A második sínapra egy erősnek hitt tanárt kaptunk. Mivel az előző sínapban le lettünk amortizálva, isten meghallgatva könyörgésünket, a tanár a technikákat gyakoroltatta velünk. Beszéltük is az egyik csoporttársammal, hogy mi most fogunk jól megtanulni síelni. Így is lett! Az új technikát sűrűn alkalmaztuk, kisebb nagyobb sikerrel, de legalább volt valami példa előttünk, hogy még is hogy kell síelni. Ezt a napot is számunkra videózás töltötte ki, azaz felvették a már szerencsétlenkedésből született egész jó technikánkat. Új gyakorlatokat is tanultunk és nem ment valami rosszul. A nap hátralevő részében kaptunk némi szabad síelési lehetőséget. A tanár elhadarta, hogy merre kell menni, és ott hagyott minket. Az egyik felvonó tövében a térképet tanulmányozva agyaltunk, hogy merre is kell menni, hogy időben visszaérjünk a cuccunkhoz, mert délután 4 órakor már a kék pálya felvonója megáll. Szerencsénkre a top csapat egy része és a tanárja bukkant fel, akikhez odacsapódtunk és síeltünk együtt a végállomásig.
A vacsora után következett a megbeszélés és a szörnyű videók elemzése. Nagyszerű megaláztatásban volt részem, mert a ruhámhoz nem illett a sífelszerelésem és ezt a tanár közzé tette, hogy hogy lehet ilyet választani. Nos, sehogy. Ezt így kaptam, ruha hamarabb meg volt, választásom nem volt. Mérgemben már a síró görcs kerülgetett, hogy lehet ekkora pofátlan egy tanár. Annyira elvoltam keseredve, hogy legszívesebben az első repülőre felültem volna, hogy haza menjek. De erősnek kellett lenni és maradni, vagy ismételhettem volna a tábor, plusz horribilis összeget kidobva érte.

Ötödik nap – amikor már tényleg kezdett elegünk lenni

Ez a nap sem kezdődött jobban mint a többi. Fájt mindenünk. A cipő elszorította a lábunkat vagy éppen feltörte. Én magam reménykedtem abban, hogy egész héten a megszokott kis csapatommal fogok síelgetni. Szerencsémre úgy is lett, de ezen a napon a csapatok átrendeződtek. Tőlünk kerültek fel a legjobb csapatba is emberek, illetve alulról is kerültek fel hozzánk a jobb síelők. Ezen a napon egy nagyon jó tanárt kaptunk, aki nem állt meg minden egyes 10-20m-nél hogy elmondja a mondókáját. Neki az volt a terve, hogy felmentünk egy-egy csúcsra, mondta, hogy itt meg itt találkozunk, indulás! Csak síeltünk egymás után, ami jól esett, mert nem kellett megállni akkor, mikor már kezdtél ráérezni a dolgokra, kezdtél belejönni a síelésbe. Nála nagyon sokat síeltünk, szerintem volt vagy 50km is. A tanár adott szabad sízési lehetőséget, amit ki is használtunk. A nap végén teljesen kimerülve, jó hangulatban vacsi után kártyáztunk egy jót. Meggyalázva a számomra gyümölcs ízesítésű söröket, most kivételesen én is ittam egy pohárkával, és meg kell hogy mondjam nagyon finom volt.

Hatodik nap – a nap mikor már nincs sem energiád sem kedved a síhez

A negyedik sínapon a negyedik tanárt kaptuk meg, aki kicsit nyers volt és kemény itt-ott. Vele az utolsó nap bemutatandó technikákat, elemeket gyakoroltuk be és még szabad sít is kaptunk. A nap folyamán egyik hegyoldalból a másikba síeltünk eléggé kemény, jeges részeket is beleértve. Sajna, történt egy kis baleset is, egyik fiúnak kiment a térde, így mi még óvatosabbak voltunk, sőt arra a pályára nem is merészkedtünk az nap, de még a következő nap sem. Az idő már kezdett kicsit hűvösre is fordulni, a csúcsokon már a szél is nagyon fújt, de ezt leszámítva és egész héten szépen leizzadtam, mert olyan jó időnk volt. Örültem neki, hogy a cudar, hideg körülmények között is egész héten csodálatos, napsütéses időnk volt, aminek az eredménye az lett, hogy nővérem, idehaza, megemlítette, hogy szépen lebarnult a pofikám.

Hetedik nap és a haza út – bemutatás

Bemutatáson a sítechnikák helyes kivitelezését értjük, amit újfent felvettek videóra, hogy esetleg, aki kétes jegyre állna, majd ez a videó dönt a sorsáról. A harmadik nap kapott tanárt kaptuk most meg, akivel egy kicsit síelgettünk még a bemutatás előtt, valami kis könnyű pályán, szerencsére. A délelőtt, időjárás szempontjából engem megrémisztett. A kis csúcsra felérve, ha keletre pillantottunk csodálatosnak egyáltalán nem mondható sötétkék felhők közeledtek felénk. Engem borzasztóan megrémítettek, mert hát még is 2125m-en voltunk fent és egy bazi nagy és csúnya felhő jött felénk… Jó, nem volt villámlás vagy dörgés, csupán a kinézet riasztott el. A bemutatás egy viszonylag könnyű, piros pályán történt, ahol az erős szél nem kímélt minket. A 40 fő egymás alatt sorakozott fel a hegyoldalban várva az indulást jelentő “hopp” szót, mikor a 3 gyakorlatot mutathatta be. A 3 gyakorlat nem más volt, mint: a párhuzamos léccel való sízés botozással, hóeke illetve az “A” kilépés. A bemutatás után a csoportok tanár felügyeletével még siklottak egy párat, majd a szokásos helyünkre érkezve fél 1kor a szokásos ebédszünetet megtartottuk. Ez a nap azért is volt ilyen csodálatos, mert délután már mi mehettünk síelni, persze nem egyedül, hiszen az veszélyes lett volna. Az ilyen sípályás helyeken nem érdemes ételt, italt venni, hiszen több eurót is elkérnek egy-egy falatért. Barátnőm ebédre egy kis pizza szeletett vett és egy kis tortát, ami összesen 14 euróba került, az magyar forintban körülbelül 3-4000 forintnak is megfelel. Én szerény szendvicsemmel tökéletesen meg voltam elégedve és a táborba hozott pénzt csak is szuvenírekre költöttem el. Amit picit bánok, mert borzasztó drága cuccokat vásároltam, de meg kellett adni a módját, egyszer járok még is csak Olaszországban.
A szabad sízés nagyon jól telt, életemben először nem “hajtott a tatár” és a technikára is figyelhettem, és ami a legfontosabb élveztem a sízést. :) A hazautat nagyon vártuk, de kedvünket még jobban letörte az a tudat, hogy a 15 órás utat fürdés nélkül kell végig szenvednünk a sok cuccal. Végül is csak kibírtuk a hosszú utat, borzasztó körülmények között. Az sem volt meglepő senkinek, ha valaki felébredve megszólalt, hogy ő azt álmodta, hogy síel. Én sem voltam különb: ahogyan a busz ment én is olyan sebességgel és kanyarokkal siklottam végig le a képzeletbeli hegyoldalon, ami eléggé rémisztő volt.

Haza érve első dolgom egy kiadós fürdés volt, ami felmelegített. Nem feküdtem le aludni, mert talán még rosszabb és fáradtabb állapotba kerültem volna. Meglepetésemre csodálatos levelet kaptam, amiben jól le lettem teremtve, azaz mindig én kapom a rossz barátnő szerepet. Ezt leszámítva a hetem nagyon jól telt, a telefonomról a pénz is szinte 0Ft-ig lemerült, amin nem is csodálkozok. Barátommal másképpen nem tarthattam a kapcsolatot. Vagyis, de. Csak akkor nem éltem volna meg annyi vicces pillanatot, annyi közös élményt, közösségi életet, amit így magamévá tudtam tenni. Összegezve egy nagyon jó tábort hagytam magam mögött, habár ha tehetem önszántamból nem ragadok sílécet, de pozitív élménnyel gyarapodtam.

Sítérkép. Itt meg itt, meg egy kicsit ott is síeltem :D

Reklámok