Anglia örök – vásároltam #1

stilus_logoMondja a kancellár, a V mint Vérbosszú című filmben. Úgy érzem megint egy olyan bejegyzés fog következni, amiben nem bírok magammal és meg kell osztanom a “nagy közönséggel” valami Angolosat!! =^.^=

Ismét vásárolni voltam anyukámmal (tanácsadóm: jobban adok az ő szavára mi kell nekem és mi áll jól nekem, mint bárki másra! nem szégyen; én imádok vele vásárolni). Természetesen ismét a vízi táborba kellett pár cucc, ahol jó idő lesz az előrejelzések szerint. Bár, az időkép.hu is tévedhet, de az elmúlt héthez képest még is sokkal jobbra számítok! De elkanyarodtam; tehát, ismét voltunk vásárolni egy Invázió nevű kis boltban (szokásom a termékmegjelenítés, de mások hátha okosodnak, hihihi), ahol sok ruhát zsebeltem be. Közöttük ezt a csodás ANGLIÁS kis ujjatlan pólót, ahhh, imádom!!

A nacit a Tesco nagy ker’-ben (hööh LOL) találtam, leértékelt áron. Ott meg sem lepődök milyen drágák a ruhák, másik gatyó nem is lett volna méretve, szóval fel vagyok háborodva, bár a sok ruha amit kaptam csillapítja haragom :$ Ezen felül, egy hosszú “deszkás” csípőnacit találtam az Invázióban és hozzá még 3 jópofa pólót. A pánt nélkülibe is beleszerettem olyan kis aranyos, nyári, szóval ahh!!

A délelőtt túl nyomó része ezzel telt. Szerinte egész aranyos kis felsőket zsebeltem be, remélem csini leszek bennük és férfiak nem falnak majd fel o.O

Mondhatjuk, hogy ruhakészletileg fel vagyok készülve a táborra, ámbár nagyon nem várom. Ez az utolsó kötelező táborom, de ezért sem vagyok oda meg vissza, még elragadtatva sem. Félek tőle, hiszen nem tudom milyen lesz, még ilyen táborban nem voltam, nem tudom mire számíthatok (azon kívül, hogy vizes leszek!), hogy milyen lesz az estém (mert sokan szeretnének inni-enni-parti estet tartani), hogy milyen feladatok lesznek és még sorolhatnám. Kicsit ideges vagyok tőle, de igyekszem magam kordában tartani és próbálom várni a tábort, de tudom hogy ez úgy sem fog össze jönni. Az ilyen kényszer / kötelező dolgokat nem szeretem, jellememből fakad a nem várása és az utálása, de hát ilyen a természetem, nem szeret határok és szabályok között élni (habár megtűri azokat.. tipikus Nyilas..).

Most pedig visszatérek pakolászni, meg igaz, hogy van 1 napom rá, de ha összeszedem a cókmókokat, abból baj nem lehet :)

Reklámok

One Reply to “Anglia örök – vásároltam #1”

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s