yes, you are

  • Condition: HAPPY
  • In mind: TOMORROW
  • Feelings: HOPE

*

” Úgy szálltam fel a buszra mint ahogy szokás: az úti célt ismerve; mosoly és köszönés, majd a megfelelő dupla ülésben kiválasztani a legjobb kuckót, ahol egyedül vagyok.  Tudtam, hogy ma vele találkozok, de én valahogy máshol jártam lélekben. Sok dolog kavargott a fejemben, de elinduláskor egy mókás teherautó sofőr, aki úgy tekergette a kormányt, hogy közbe nyújtva volt a nyelve, a feje pedig koncentrációt, de egyben huncutság tükröződött az arcán, mikor a busz egy szűk kanyarhoz ért és elsőbbséget adott a teherautóknak, nah ekkor feledtette a gondokat velem egy pillanatra a vicces srác. A gondolatok csak úgy jöttek és mentek, nem pozitív értelemben. Az élet nagy dolgai játszódtak le a fejembe, hogy a szülők sem a régiek, az egész világ problémáját és stresszét a családi fészekben vezetik le és mi van akkor, ha a gyerekek kiszállnak a fészekből és nem lesznek segítő szárnyak, akik olykor, nehezebb pillanatokban a vállunkra teszik a kezüket és megnyugtatnak, hogy a gödörből is van kiút. Sajnálat és szeretet. Mert vannak olyan emberek, akik nem változnak, és olyan makacsok mint az öszvér, akiknek már lassan nincs meg a józan esze. Ők azok akikért sajnálatot érzek, és akármennyire szeretnék segíteni nem tudok, de közben szeretem őket, nagyon is; de ebben a világban a konfliktus jóformán velünk vacsorázik az asztalnál és vár a megfelelő pillanatra, hogy a nyugodt családi idillből,egy szempillantás alatt kellemetlen, nem otthonnak érző helyet varázsoljon; ahol nem azt nézik és dicsérik amit letettél az asztalra, hanem azt, hogy mint nem tettél le. Szörnyű. Felnőtté válás és a velejárója, az önálló utazás, az iskolával kapcsolatos korai félelmek, hogy hogy fog az ember helyt állni, mikor szakad a húr és könnyeit visszatartva csikorgó foggal mutat egy fityiszt a világnak és vág bele hatalmas dolgokba, megpróbáltatás kavalkádja kavarodott össze a fejemben. Majd hirtelen sávváltás. Észbe kapok, hogy hol vagyok és lehetőségem van a nem éppen pókhálóval teleszőtt hálóra felnézni; ismét iskolai ügy miatt, hogy megnyugtassam magam, hogy még nem szalasztottam el semmit. Hát, nem szalasztottam el.. és azon tűnődök, hogy 3 év alatt először most szenvedek a legtöbbet az órarendemen. Majd talpam alatt érzem a rendíthetetlen talajt, sietek is a találka helyszínére. Át a zebrán, kicsit balra. Még érzem magamban a melankóliát, figyelem a forgalmat, hogy lesz e egy őrült, akire figyelnem kell, nem e kenődök e fel a szélvédőre… csak a talajt nézem, mert ilyenkor képes vagyok orra esni, nagy sietségemben. Majd felpillantok. Varázsütésre kivirulok. Azt sem tudom milyen világban vagyok, rá nézek az arcára és csak mosolygok és édes jó istenem, vissza mosolyog. Boldogságomban köpni nyelni alig tudtam, de az üdvözlő puszi magától elcsattant. Bú és bánat egyből elillant, mintha valami bűbájt szórtak volna rám. Kivirultam. Én is éreztem. Más lett a világ, amikor vele vagyok. A gondok nem oldódnak meg tőle, de egy kis időre feledteti velem őket, vagy éppen megoldást talál a problémákra. Hihetetlen érzés. Közös frappé a közeli JunkFood Restaurante a’la Manhetten-ben, ahol mosolyogva trécseltünk egy jó nagyot. Útra kelve, megeredt a nyelvem. Kivirultságom közepedte csak jöttek a szavak, témában bővelkedve kerestük a megfelelő zöldhasúnak a helyet, amolyan pénztárcát – hobbit nyelven – mert a kisasszonynak különleges igényei vannak. Vele a keresés élvezetesebben telt, és közös pontot is találtunk újra az életünkben, közös jellemzőket, ami szerintem még varázslatosabbá teszi az egész köteléket. Van miről dicsekedni, ha úgy jobban tetszik. Nyugodt parkba vettük az irányt, s találtunk egy megfelelő kis padot, ahol vártuk a hazafelé tartó buszomat. Csacsogtam. Meglepő??? Igen! Mostanában talán ez volt az a pillanat, amikor felszabadultnak éreztem magam. Érzem magamon, a sok feszültség, ami körül vesz engem is próbálna felemészteni. Lázadó természetem viszont, küzd ellene, a támogatók pedig támogatnak, hogy igen is a magassarkú tűsarkára kell állni, hogy átvészeljem az ilyen pillanatokat. Felszabadult voltam és ez csodás érzés volt. Mosolyogva, ezeregypuszival búcsúztunk el. Édes kis dolgok suttogtak fülünkbe, ami bizonyosságot adott arról, hogy mind a ketten élveztük egymás társaságát és, hogy csodás dolog volt az, hogy láthattuk a másikat. És akkor az éppen hogy piszkos üvegen át, majd kiesve integettem a hercegemnek”

Reklámok

2 Replies to “yes, you are”

  1. Hát igen, még mindig nagyon megfog, ahogy leírod egy-egy szerelmes pillanatod. :) Én is így érzek, bár az én szerelmem már kicsit megszokott így négy év után, de sokszor kivirul újra. ^^

    1. Köszönöm a dicséretet:) Valójában, ebben minden volt. szerelmes pillanat is és egy kis szomorúság. Viszont tényleg újra és újra megújul és kivirul a kapcsolatunk, aminek nagyon örülök; hiszen olyan mélabúból tudok egyszerűen átmenet nélkül átváltani és virágozni, hogy magam is meglepődök rajta, milyen hatással van rám a barátom :))

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s