pont, pont és pont

“Egy férfival a vízből bukkantunk fel egy különös helyre. A vízből egy lépcső vezetett egy hatalmas kő teraszra. A lépcső szélén egy recepciós nő ült az asztala mellett, aki ügyet sem vetett ránk. Ennyire el lenne foglalva, vagy ismer minket talán? A férfi, akivel kiúsztam a menekülő helyről katona volt. Olyan filmekbe illő szőke, kék szemű herceg. Magam sem voltam különb, mikor a vízbe visszapillantottam: hosszú barna haj copfba fogva, topp és rövidnadrág. A combomra két pisztolytáska akasztva, rajtam egy kis hátizsák: mintha Lara Croft személyében lennék, csak tudom hogy én én vagyok. Elindultunk a nagy teraszra, ahol a közepén egy hatalmas kő szobor állt. Magát a szobrot nem figyeltem meg, csupán a hatalmas és vastag talapzatot, amin feliratok voltak. A terasz tetején piros és sárga mintás zászlón főnix madarak voltak, s mozogtak. Kör alakú, kalitka nélküli röptetőn ültek, néhány repült a nyitott terasz körül. Nem szóltunk semmit, én legalább is megfigyeltem az eseményeket, szemügyre vettem mindent. Ahogy közelebb próbáltam sétálni a nagy kőalapzathoz, a birodalom királya és pár őr állt, nézték a talapzatot; majd hirtelen a talapzatból előbújik egy különös kinézetű férfi. Amolyan leigázó típus lehetett, gonosz volt és tudtam, hogy most rossz dolgok fognak történni. A gonosz férfi hátából rengeteg jégszilánk állt ki, csillogott; arcán, sőt inkább a száján egy maszk volt, ami arra használt, hogy az alsó állkapcsa rögzítve legyen, ne essen le. A férfi megölte a főnix királyt, a madarak ijedve repkedtek felettünk én pedig a terasz bal oldalához szaladtam, ami beljebb vitt a palotába, az emberek közé. Bent egy teraszra érkeztem, lépcső vezetett le  a nagy csarnokba, szembe velem hatalmas ablakok…. és mészárlás. Bent már hamarabb elkezdődött a megszállás. Féltem nagyon, de mozdulni kellett, nem akartam meghalni. Futottam végig a folyosókon, használva az új barátaimat: a fegyvereket. Nem igazán harcoltam, csupán az életemet védtem.
Egy öltöző szerű helyre nyitottam be végül, ahol rengeteg vas szekrény állt és sok fiatal, többnyire lányok voltak bent. Itt is ment a mészárlás, fogtam magam, irtottam én is a megszállókat. Majd csak én maradtam bent. Becsuktam a fehér faajtót, ablakát csipkefüggöny borította, alul felül zsinegre függesztve; mint a régi parasztházaknál. A sarokba kuporodtam le pár szivacs mögé, én a gyáva nyúl. Harcolni akartam volna, de megbénultam. Most még jobban éreztem, hogy egyszerű ember vagyok, nem pedig szuperhős, mint a filmekben, játékokban. Olyan akartam lenni, de a bennem rejlő félelem nem engedte, annyira akartam hogy ne legyen bennem, de sehogy nem tudtam kiűzni magamból; most nem. A búvóhelyen egyre kellemenetlenebben éreztem magam. Zsibbadtam, nem jól álltam, lassan már úgy érzem vízszintesen fekszem, közben a tulajdon két lábamon álltam. Lassan elcsendesedett a hely, már éppen kibújtam volna, mikor hangokat hallottam pont az én ajtóm előtt. A megszállók királynője beszélgetett két izmos őrrel, akiknek a száján szintén az a furcsa szerkezet volt. Ők nem emberek voltak, kékeszöld színűek voltak. Nem volt semmi különbség közöttünk, csupán a színük volt más. A királynő földig érő fekete-kék ruhát viselt. Volt még ott egy nő, amolyan bébiszitter lehetett, egy csecsemőt tartott a kezében. Ahogy ki kukucskáltam a rejtekhelyem közül feltűnt, hogy résnyire még is nyitva van az ajtóm. A halandók szerencséje, hogy a dada a gyerekkel bejön és pont az én rejtekhelyem között kezd matatni. Azt hittem benne megbízhatok nem árul el, egy pillanatra láttam rajta, hogy erősen gondolkozik rajta hogy mit is tegyen, de végül szólt az őröknek is. Egy pillanatra átfutott az agyamon, oké, most halottnak, ájultnak tetettem magam… jellemző ilyen helyzetekben ilyen baromságokat csinálni…, majd lefektettek a földre… kipattant a szemem, elővettem a fegyvereket és a két őrt lepuffantottam. Mondanom sem kell, hogy ezután riadóztattak mindenkit, csak is miattam. Reménytelenül rohantam a pisztolyomat használva. Féltem, ennyi túlerővel szemben védtelennek éreztem magam, nem pedig szuperhősnek. Egy padlás szerű helyre tudtam még időben felszökni, majd hirtelen kép váltás. Ismét a nagy nyitott, kőteraszon álltam, tudtam és éreztem, hogy most nagyon rossz dolog fog történni velem. Tudtam, hogy robbanni fog az egész hegy, amin voltunk.. alattam egy nagy patak csorgott, jó pár kilométer mélyen, vagy megyek arra amerre jöttem… egyedül álltam és akkor…”

Percre pontosan, nyolc órakor felébredtem…

Advertisements

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s