átlátszó.

Annyi mindent mesélnék és írnék le, de tudom, hogy nem szabad; vagy inkább nincs rá megfogalmazás, pedig milyen jó írni. Hosszú sorokat és mondatokat, regényeket. Annyi élmény lenne bennem, csak azt sem tudom hol kezdjem, milyen élménybeszámoló legyen? Eredeti, és egyéni akarok lenni, nem más, nem másról mintázott blogolást szeretnék. A napi rutin leírása, unalmas, nem izgalmas és átlátszó. Mindenki saccolva és körül belülre ugyan azt a tevékenységet folytatja. Így, hogy én most bekezdésekben jegyzetelve leírom, hogy ma ettem, ittam és még levegőt vettem az nem nagy kunszt, azért fölösleges egy blogot létesíteni (véleményem szerint).

Manapság ritkábban blogolok, nem szándékozok már annyi dolgot megosztani a világgal, mint annak idején. Ráadásul, nem tudom hogy megfogalmazni amit szeretnék; ez is furcsa, mert eddig ment. Amennyi dolog történt velem, mert bizony történt, azokat újra és újra átéltem magamban, illetve csak a pillanatoknak éltem és valahogy nem az foglalkoztatott, hogy ezt most rögtön papírra véssem. Kiélveztem a varázsnak a pillanatát, ameddig tartott. S mikor már írni kéne ide is valamit, már nehéz megfogalmazni, mert sok minden történt velem.

Jelenleg izgatott vagyok. Izgatott, nyugodt, aranyos, gondolatokba mélyedő és tűnődő a világ dolgain. Tanulhatnékom van is meg nem is, hiszen vár még rám egy vizsga, amin jó lenne ha már meg lenne, sőt ez sem lenne, ha átmentem volna. Valami fontosra vágyom, valami fontos dolog elvégzésére. Ilyenkor fejbe ötlene a szakdolgozat, hát mondanom sem kell, hogy azt sehogy sem akarom elkezdni, ahhoz pedig nagyon lusta vagyok (oh, te rossz gyerek!). Jelenleg csak vagyok, mintha tengnék és lengnék, amin változtatni kell. Szerelmes. Az is vagyok, mert hiányzik a párom, akivel hanyagolni kell egymást kisebb, nagyobb időkre a tanulni való miatt. Szeretnék már futni is. Manapság annyira szép az idő, napos, de picit csípős, csak sár van, ami akadály. Pedig úgy mennék mozogni. Itt a megoldás, amiért csak tengek és lengek. A négy fal között már nem tudok mit kezdeni magammal… hüpp- hüpp. Mennék mozogni, de még hogy! Vagy legalább legyen már valaki itt velem, ITT és ITT, no meg ITT(!!!!!!!!), akivel sétálni elmehetek. Jajj de vágyom már az ilyenekre. Nem jó ez az itthon ülés. A (sz)ámítógép nem köt le, mert az e-mailek és FB nézegetése  nem nagy mulatság. Kreatívkodni nem tudok, vagy csak nem akarok (?). Nem tudom mibe vágjak bele, célom az van, ami nem publikus jelenleg, amire nagyon vágyom. A kisebb célok lennének azok, amik kicsit mássá, különlegesebbé varázsolnák a szürke hétköznapokat. De jó lenne!

Advertisements

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s