1 plusz 1

Egy bál és egy könyv meséje…

Kimozdulás szempontjából és apum jóvoltából a szombat esténket bálban tölthettük. Eszem – iszom, tánc és zene; mintha 2013-02-23 20.18.00csak egy menyegzőn  lenne az ember. Finomabbnál finomabb ételek kerültek elénk, s mikor már majd kipukkadtunk levezettük egy kis tánccal az emésztést. Meglepetésemre a desszert olyan süteményt is tartalmazott, amit végre én is el tudtam fogyasztani. Be is ment vagy 2 és fél szelet és rám is jött 5-6 kiló… A botlábunkkal még is roptuk a táncot párommal. Nem dicsekedhetek valami jó ritmus érzékkel, inkább összezavarodom néha. Egyszer bele lendülök és utána azon kapom magam, hogy máris elveszítettem a ritmust. Szeretnék megtanulni valami társastáncot, hogy még is legyen közöm a lötyögésen kívül valami táncféléhez. A csárdás még megy, annak idején a régimódi szülök egyik áldozata voltam, mikor engem is néptáncra kergettek, mert hogy az milyen szép és jó.  Mondjuk, nem bántam meg, hiszem akkor találkoztam először Márkóval (milyen kicsi a világ!!!), de azért a csárdástól többre vágyom. Összességében véve nagyon jól mulattunk, az italozásnak is meg volt a módja, mindenki korrektül viselkedett és a világ egyik legboldogabb lánykájának érzem magam, hogy együtt bálozhattunk Márkkal. :)

Végre becsukhattam a J. K. Rowling könyv hátlapját. Kiolvastam, habár nem hatalmas erővel, de minden nap próbálkoztam belőle olvasni. Elszomorított. Azért, mert a valóságot mutatja be, annak egy részét, ami akár velünk is megtörténhet; és egy olyan kis közösség egy részét írja le, mintha csak a saját kis falunkról lenne szó (már aki falusi). Ahol mindenki ismer mindenkit és többnyire megy az egymás szemébe az erőltetett mosolygás.. ilyen életet mutat be. A pletykák csak úgy záporozzák meg a kis közösség embereit, bár én személy szerint igyekeznék rájuk sem figyelni, mert a pletykákat csak is rosszakarók indíthatják be, s ha nem foglalkozunk vele, hamar el is illan. Egy mélyebb oldalát is megmutatja a valóságnak a könyv, ahol a fiatalok mennyire elzüllöttek és felelőtlenek. A függőségek rabjaivá válnak, vagy vagányságból, vagy azért, mert az otthoni norma is ezt mutatja. Sok féle, különböző családot képzelhetünk el, rengeteg problémával, ami első olvasásra meghökkentő, majd mikor jobban megismerjük a szereplőket rájövünk, hogy van valóság alapja és akár velünk is előfordulhat… vagy az egyik ismerősünkkel. Lényegében nagyon jó könyv, habár a Harry Potter után engem eléggé sokkolt a parlagias (!!) megnyilatkozás és írásmód, de elérte az írónő, hogy ne tudjam egyhamar letenni a könyvet. :)

Advertisements

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s