new one

Végre érzem, hogy egyre jobban virágzom én is, mint a fákon a pici aranyos virágok. Itt a t a v a s z. Ha lehet ezt mondani, habár félve jelentem ki, mert ki tudja, lehet, hogy holnap ránk szakad az ég…

Örülök, hogy végre süttethetem magam, még inkább nem örülök annak, hogy vizsgákra kell tanulni, de az már csak hab a tortán (meg lesz meg lesz!!!). Kezdem érezni magamon is, hogy egyre jobban felszabadultabb vagyok, már nincs rajtam az a szokásos téli depis hangulat. Lesz sok sok idő arra, hogy kint legyünk végre a  s z a b a d b a n és végre több időt tölthetünk el együtt M á r k ó v a l. Már az első futást is kipipálhatjuk, hiszen egy jó kis stressz levezetésének és egy kis kikapcsolódásnak igen is jót tesz, illetve tett. Már meg voltam őrülve, hogy sosem tudunk elmenni futni, mert pont akkor azon a napon mindig vagy esett vagy be volt borulva vagy csak csúnyán nézett ránk az ég és olyankor úgy gondoltuk, hogy inkább bent maradunk; bajt nem akarunk. Sűrűsödnek a mindennapjaimban a tanulások, de ezzel együtt párhuzamosan ritkulnak az órák számai, így van időm egy icipicit lustulni is (gonosz új szokásom a Farmville 2, óóh jeeeee).

Gondolkodom arról is hogy lehet több dolgot kellene megosztanom magamról, habár ezt nagyon féltve tenném, sőt lehet ez csak egy hirtelen fellángolás, de több posztot szeretnék, több féle témában is kipróbálni magam, nem csak a  napi rutin leírásában megmaradni.

Mostanság így is a nagy jövőtervezésről ábrándozom, és lehet már Márkónak is az agyára megyek vele, de a közös tervek még nagyon messze vannak. Még is olyan jó álmodozni a cuki kis konyhámról (ami majd egybe lenne az étkezővel és a nappalival, óh de jó is lenne *-*). Addig viszont még le kell tenni sok mindent az asztalra :D

Reklámok

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s