Guten Abend!

Most jöhetnek a lesokkolódások, hiszen, eddig én csupa csupa angolt írtam. Akár címekről, akár bármiféle idézetes dolgokról, tőlem csak angolt lehetett és lehet hallani, de akkor felmerül a kérdés, hogy mi ez a “Guten Abend!” nagy németezés. Bejelentem, hogy elkezdtem a német alapokat tanulni, hivatalosan, oktatásra járok. Csillogó szemekkel ültem be az órára és még nagyobb csillogással jöttem ki, nagyon tetszett. Nem szeretnék semmit sem elkiabálni, de nagyon tetszik ez a német nyelv. Elején tartottam, sőt talán még most is tartok attól, hogy angolul ejtem ki a  szavakat, de szerintem hamar átszokok a német kiejtésre, hiszen az egyszerűbb, csak még nagyon benne vagyok az angol kiejtésbe, az jön elsőnek, lényegében mert az volt az első idegen nyelvem. Bátra vágok bele, hogy a németet is legalább középszintig elsajátítsam és ha törik ha szakad abból is lesz egy középfokú nyelvvizsgám, illetve egy kényelmes társalgási szintet üssek vele. Végre ismét egy nagy álmom indult be, remélem végig tudom vinni! Ha a német meg van, akkor jöhet az orosz középszint, aztán egy kis angol felsőfokú és akkor most már elégedett leszek magammal !!

Nektek van valami kedvenc nyelv, amit még megszeretnétek tanulni vagy már elsajátítottatok? :)

Reklámok

3 Replies to “Guten Abend!”

  1. Nekem sok mindent mondanak. Volt aki azt mondta, hogy az angol után biztos nehéz lesz, ugye valaki azt mondta könnyű lesz. Nekem igazából eddig az okozott pici nehézséget, hogy nagyon angolosan ejteném ki a szavakat. Meg kell még szokni, hogy itt minden betűt kiejtünk :D De eddig nagyon tetszik és nem hátrálunk meg!!! :)

  2. Én az angol után irtó nehéznek találtam a németet… :/ Megérteni megértem, ha németül szólnak hozzám, de beszélni nem tudom… A mai napig nem bírom felfogni, hogy mikor der, mikor die és mikor das a névelő… Pedig jó lenne németül tudni, mehetnék ki osztrákiába dolgozni, jó sok pénzt keresni. :D

  3. Hát én csak azt tanultam egész életemben. xD Angol után, sokkal könnyebbnek fog tűnni. ;) De ha azzal kezdted volna, nem így gondolnád.

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s