csak is előre!

0677c43d1dd6093546ed320efedf6468Ihlet hiányban szenvedve nem csoda, hogy hetek óta nem frissül szegény netes naplóm. Szégyellem is magam érte, nagyon! Sok sok minden történt az elmúlt hetekben, napokban, órákban és percekben, ami leginkább arra sarkalt, hogy 170%-ban oda tegyem magam ahova kell. Lassan közeleg a tél, már szinte bármelyik percben lehullhat az első hó, de engem csak a napokban kezdett el ez az izgalmas dolog érdekelni.

Az elmúlt hetekben ki sem láttam a munkából. Teljes felfordulás, kavarodás és készülődés volt az iskolában az Alapítványi Bál miatt. Az iskola életében ez az esemény a legfontosabb és a mérvadó egész évben. A gyerekek, ha már tehették, az őszi szünet után egyből elkezdték gyakorolni a produkcióikat. Szívüket és lelküket beletették az egészbe, ez ki is derült péntek este! A nagy lázban az embernek nem volt ideje nagyon magával törődni, ha még nekem nincs is osztályom én rám is számított mindenki. A tanóráimat bőszen fel ajánlottam a nemes próbák érdekében és a segítség nyújtásomból is kapott mindenki. A dekoráció készítésében is lelkesen részt vettem és ha vissza gondolom a péntek estére, úgy érzem, hogy nagy sikert arattunk. Mindenki kivette a részét és önmagából beletudott csempészni egy darabot az estébe.

A sok sok munka után egy picit fellélegezhetek, de csak egy parányit! Igyekszem most már az ünnepi készülődésnek szentelni magam, mert az elmúlt pár napban, nagyon meg melengette a szívemet a karácsonyi készülődés. Ezzel együtt viszont elindul a munka a Karácsonyi Bál előkészítésére is az iskolában. Az itthoni készülődésben nagyon szeretném már végre feldíszíteni és kidekorálni a házat, mert ez egy szép ünnep és a csillogó – villogó fényeknél és a lágyan hulló hópelyheknél nincs csodásabb dolog. Reményeim szerint az első hó majd csak 20.a körül érkezik meg, hiszen aki autóval jár az tudja, hogy ilyenkor hatalmas káosz is lehet az utakon! Reményeim szerint belevágok a karácsonyi teendők listázásába is, amint arra is ihletet kapok :)

Reklámok

csak is előre!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Izgalmas és fárasztó is volt egyben :)
    Lassan összedobom a listám és megírom, mihelyst időm lesz :D és itt erre felé nem esett még le a hó, oda haza a Mátrában már igen, itt szerencsére nem :P

  2. Jaj de jó! Tök jó lehet ennyi izgalmas rendezvényre készülni! :) Már várom a listád, kíváncsi vagyok. :) És ma leesett a hó! :)

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s