A házi manó előnyei

Ahogyan olvasom a Harry Potter könyveket, úgy vetődnek fel bennem egyre furcsább és furcsább kérdések, amik úgy hangozhatnak: “Mi lenne ha…?” Elsőként valahogy egyből a manók jutottak eszembe, hogy milyen előnyei vannak a házi manóknak. Belegondolni is kellemes, hogy mennyi mindent letudnának venni a vállunkról. Azt viszont leszögezném, hogy egyáltalán nem tudnék úgy bánni egy manóval, mint némelyik “arany-vérű” a Potter – könyvekben. Egyenlőnek tartanám őket és a munkát is inkább közösen végeznénk, nem pedig egyedül. Ettől erősödne a manó bizalma is a “gazdája” felé és mi is nyugodtak vagyunk, hogy lenne egy hűséges segítőkezünk.
Összegyűjtöttem néhány dolgot, hogy miért lenne jó, ha az embernek lennének házi manói.

–      első és legfontosabb, hogy mindennemű házimunkában tudna segíteni (takarítás, mosás, sütés – főzés, kertészkedés, bevásárlás, varrás és a többi)
–      nagy előnye a manóknak, hogy előkerítenének minden elveszettnek hitt tárgyakat, vagy a padlásról vagy a pincéből vagy a rég elfeledett szekrény hátuljától
–      hűséges és odaadó társa lehetne az embernek, barátja
–      nem éreznénk egyedül magunkat
–      akik félnek a sötétben, mostantól kezdve nem kell, mert lesz velük valaki
–      gyerkőcös szülőknek ingyenes bébiszitter
–      ha egyke a gyerek, meg van oldva, hogy ne legyen egyedül, nagyszerű társa lenne, és nem kellene furcsa, ki talált barátokkal játszania
–      ha a gyerkőcünk nem érne haza időben, a manónk egy perc múlva azonnal megérkezne vele
Advertisements

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s