Egy hét az iskolában #5

Ötödik nap – Péntek

Péntek az a nap, mikor nagyon várom már a napnak a végét, hiszen ekkor indulok haza. Megsúgom, piszok jó itthon lenni :$

A mai napon 3 órát tartottam csak meg, a negyedik elmaradt, mert díszítettük a tornatermet. A testnevelés órák egész jól teltek: kosaraztunk, fogóztunk, kézilabdáztunk, futottunk; szóval volt mit a tejbe aprítani. Azért a csapatjátékon még nagyon sok mindent kell csiszolnunk, mert nem az igazi. Az, hogy megalázzuk a másik csapatot, flegmázunk velük és vagánykodunk, mert egy – két góllal többet tudtunk dobni, szerintem piszkosul
pofátlan és tiszteletlen dolog. Ezt persze, ha csúnyán, ha szépen mondom akkor sem lehet felfogni. Ilyenkor jönnek elő, hogy az egyik nem akar a lányokkal egy csapatban lenni, mert nem tudnak játszani, hogy a másik azért nem mert azért és pont. Hiába hangoztatom a türelmet, vagy azt, hogy a másik csak így tudja megtanulni a járok, vagy hogy segíthetné a jobb játékos a kevésbé jót.. de ilyenkor egyik fülön be és a másikon szélsebesen távozik az információ.

Félretéve az osztályokat, délutánra már csak pakolás maradt. Szépen elkezdtük díszíteni a tornatermet a farsanghoz. Színes, pompás díszek kerültek fel a helyükre és árasztották a jókedvet, tavaszt juttatva eszünkbe. Jó volt segédkezni, én mindig hangoztatom, hogy nyugodtan szóljanak, fogjanak be munkára, mert szívesen segítek,
szeretek kreatívkodni; legalább ilyen téren is kiélhetem magam!

A díszítés után egyből pattantam kocsiba és nyomtam is a gázt hazáig. A szokásos péntekektől eltérően sokkal több energiával jöttem haza, mint ahogy szoktam. Meglepő volt számomra, mert mikor haza jövök, olyan vagyok mint egy paca a falon, amit szétkentek; ehhez képest olyan voltam mint egy 10 éves kisgyerek: ujjongott és ugrált, mikor találkozott a barátjával. A napnak a levezetésére szolgált, hogy barátom elvitt bagolylesre én pedig
szétolvadtam a cuki baglyokon. Már – már hoztam volna haza őket – vagy is csak egyet, mert őőő nagyon tetszett! -, de sajnos nem lehetett; és még el sem értem őket a fán. Miután végre haza értem nem is volt más dolgom, minthogy tömjem magamba a bundás kenyeret és rendezgessem a kinyomtatott fényképeimet az albumban.
Elismerően mondhatom, hogy csudi jó itthon lenni :)

Advertisements

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s