Egy hét az iskolában #6

Hatodik nap – Szombat

Hosszú egy szombati nap volt, de csupa örömmel és jókedvvel telt. A délelőttöt még itthon töltöttem, de utána autóba ültem és várt rám egy órás út. Az idő csodás volt, a nap mosolygott és én magam is vidám lettem tőle. Mire az iskolába értem már jó páran ott voltak, készülődtek, öltöztek. Én is próbáltam felvenni a ritmust, hát megkerestem a kolléganőket és elindultam öltözni. Izgatott voltam, hát persze hogy az, hiszen 2 produkcióban is felléptem.

Szinte pontosan kezdődött a farsang. Volt jó sok jelmez, ötletes, vicces és kreatív. Egyéni és csoportos produkciókkal is készületek a gyerekek, illetve mi, tanárok. Az első rész végén léptünk fel és szerintem nagy sikert arattunk, legalább is a sok visszajelzés ez tükrözte. Aztán jött az egyik produkció a másik után és már el is érkeztünk a második produkcióhoz, amibe fellépek: Flash mob.

A produkciók nagyon hamar véget értek, meg is lepődtünk, hogy csak ennyi az egész? Többre és hosszabbra számítottunk, de nagyon jó volt. Mindenki jól érezte magát.  Majd ahogy jött a tombolahúzás ideje én szépen átöltöztem, magamra raktam a kabátot és útnak indultam haza.

Advertisements

2 Replies to “Egy hét az iskolában #6”

  1. Ez igen, rendesen benne vagy már a tanári életben … :) el sem hiszem, hogy ilyeneket olvashatok tőled, te jó ég, hogy repül az idő! :)

    1. Én magam nem is gondoltam volna, hogy tanárnéni leszek, erre nézd meg :)
      Amire azt mondod soha, pont azzal a dologgal fogsz foglalkozni :D

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s