szeretem, hétvége ! #64-65-66

Elérkeztünk a ködös novemberhez, s mindenki úgy gondolná, hogy az őszi szünet után, most végre újult erővel fogok bele mindenbe…. hát nem :P

Őszi szünet? Kikérem magamnak nekem az most egyáltalán nem volt, szóval majd máskor fogunk kicsit feltöltődni. Bátorkodtam jelentkezni egy továbbképzésre, hogy a jövőbeli tanári kredit/pont gyűjtögetést ne akkor kezdjem mikor már tanárnéni vagyok, hanem mikor még (elméletileg) van egy csomó időm. Szóval reggeltől estig kemény gyakorlatok és annál lazább előadásokra járkáltunk a többi csoport társakkal együtt. A hangulat jó volt, igaz, nekünk már sok új dolgot a tanárok nem tudtak mondani, de ettől függetlenül a gyakorlati órákon szinte folyt rólunk a víz. Ez legalább felüdülés volt.

Az nagyon fárasztó tudott lenni, hogy reggeltől estig hétfőtől péntekig egy huzamba ennyi mindent kellett megcsinálni és helytállni, ez sok volt. De a kreditekért bármit – mondtuk sokan.

Ezen kívül, azért igyekeztem pihenni a hétvégén, de ez is gyorsan el telt. Kicsit kiélhettem magam a pottermore.com oldalon, ahol ismét visszarepülhettem egy varázslatos világba, és még a sorozatok is belefértek, nem egy és nem kettő résszel. Itthon a szokásos házimunka feladatával kapcsolódtam ki. Sosem gondoltam volna, hogy a vasalás ennyire kikapcsolja az ember, habár sokaktól azt hallom, hogy mennyire nem szeretnek vasalni, hát én pedig IGEN. Inkább vasalok, mint port törölgessek – szoktam hangosan hangoztatni, mikor a házimunkát csináljuk itthon.

A sulit szeretem, és lassan tényleg hozzászokom ahhoz, hogy minden hétre beadandókat kell írni. Lassan ez is rutinná válik és egyre jobban jönnek lefelé a vállamról a terhek. Néha persze elfog a rémület, hogy atya ég! most melyikkel kezdjem? Aztán alszok rá egy nagyot és úgy vagyok vele, majd szépen leülök ahhoz, amelyik a leghamarabb kell és már mindjárt kevesebb is a teendő.

Az október nagyon gyorsan elhaladt és úgy érzem a november sem lesz lassabb, sőt még az a fél hónap december, amikor már tényleg minden megajánlott jegy számít, hogy kevesebb vizsga legyen januárig. Viszont nagyon jó volt az októberem, legalább is én ezt nagyon jónak érzem. Persze itt is akadtak hullám völgyek, de abból csak pozitívan tudtam kijönni, hála az égnek :)

És végezetül, ahogy telt a hétvégém, amiknek nagyon tudtam örülni és amiktől többnek és gazdagabbnak éreztem magam:

♥ egy – két biztató szó a régen látott barátnőtől ♥ naplemente naplemente és még sorolhatnám a gyönyörűbbnél gyönyörűbb és szebb naplementéket ♥ őszi színekben pompázó táj ♥ autókázás ♥ izzadós gyakorlatok ♥ nevetgélések és játékos feladatok – mintha mi is gyerekek lennénk :$ ♥ “Valami van a levegőben” – Halott Pénz ♥ gumis karkötők ♥ végre eljutni a manikűröshöz = új zselés körmööök ♥ Márkót nézni ahogy próbálkozik gitározni (azok az arcmimikák!) ♥ Dórit elhozni félútig és felrakni a Pesti buszra :3 ♥ csak úgy tengni – lengni péntek este (édes semmittevés ♥) ♥ kérdezz – felelek-et játszani Márkóval ♥ ajj azok a nevetgélős esték aranyat érnek ♥ kapucsínózni a rég látott Anitával és Márkóval ♥ örülni Edó örömének ♥ gyakorlati órák után itthon pörögni mint a mérgezett egér ♥ meleg teázni ♥ pogácsázni ♥

Advertisements

2 Replies to “szeretem, hétvége ! #64-65-66”

  1. Sajnálom hogy nem tudtál pihenni, de örülök hogy ilyen jól viseled, jól állsz hozzá! :) Komolyan mondom, nem tudom hogy bírnám a helyedben, szóval le a kalappal! ;)

    1. Köszönöm szépen! Hát még kell a kitartást, mert most van még a nagy hajrá! Még ezt a hetet kell valahogy túlélni és minden szép és csillogós lesz :D Aztán jöhetne már az a karácsonyi hangulat, ami még mindig nincsen :S

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s