Zajlik a nyár

A nagy hajtást már szerencsésen magam mögött hagyhattam, így az iskolát felváltotta a munka és a pihenés. A pihenés összetevői a nyár folyamán: edzés és sportolás, gyerkőcökre vigyázás – velük kikapcsolódás, csak úgy lenni a hűvös szobában, dinnye minden mennyiségben és nyaralás. A munka lassan életmódom részévé válik, hiszen már bele kóstolhattam az igazi felnőttek világába az első komoly munkámmal és igen, kicsit rosszul érintett, hogy iskola mellett nem tudtam bevételhez jutni, így ezt nyáron kell pótolnom!

Letudhattunk egy diplomaosztót a nyár elején. Következő remélem már az enyém lesz! Szeretem az ilyen ünnepeket, attól függetlenül, hogy egy korszakot zár le az ilyen ünnepség még is olyan jó látni, főleg az egyetemistákat és főiskolásokat, akik a nagy palástba be vannak öltözve, fejükön a jól megérdemelt magiszter sapka és az arcuk csupa öröm, hogy megtudták csinálni, elérték a céljukat esetleg az álmukat. Jó volt így újra Debrecenben lenni, de remélem nem utoljára és hébe – hóba újra eljutok majd oda :)

do001

do002

A nyár szépen és melegen telik. A munka mellett igyekszem mozogni, még akkor is, mikor már a fehérnemű is forr rajtam; menni kell akkor menni kell és csinálni kell az eredmény érdekében. A gyerekekkel általában repül az idő és jókat mulatunk. A hosszú pihenés is kijárt számunkra, hiszen egy hétre sikerült eljutni nyaralni Márkóval! Jól szórakoztunk, az idő is meleg volt, szép színünk lett és még egy kicsit sportolhattunk is.

IMG_20150714_111344

Bogácson töltöttük el az egy hetet, ahol próbálkoztunk aktívak is maradni. Sétálás szinte napi rutinunk lett és nem csak a boltba járást értem rajta! Bebarangoltuk a falut, ahogy csak tudtuk, én pedig nyálamat csorgathattam a szebbnél szebb nyaralók és házak után! A panzióban volt lehetőség darts-ra ping pongra és biliárdra, ami az esti elfoglaltságunk része lett. Én nagyon szépen, napról napra fejlődtem az asztalitenisz elsajátításában és már – már tudtam meglepetéseket is okozni! A biliárdot mindig is szerettem, így külön örültem neki, hogy ezt is mindennap csinálhatom. Strandolni a panzió medencéiben strandoltunk, az is elég volt számunkra!

Kellemesen elszórakoztunk, remekül telt el ez az egy hét számunkra, de meg kell, hogy mondjam újra itthon lenni csodálatos érzés! A munka területén diákmunkás vagyok még mindig, viszont gőzerővel keresem a szakmabeli lehetőségeket. Pár hete teljesen letörtem, mikor felocsúdtam, hogy diákmunkában zero lehetőségem van elhelyezkedni, gyakorlatot szerezni a szakmám területén. Viszont, most gőzerővel e-mailezek és küldözgetem az önéletrajzaimat, hátha szerencsém lesz! Nagyon szeretnék gyakorlatot szerezni a szakmámban, sok újat tanulni benne, kreatívnak lenni, új ötletekkel előállni, hiszen a Játék – és Szabadidő Szervező munkájában ezek elengedhetetlenek, és igen és oké, hogy az interneten böngészem a dolgok utána, de az kevés és sokszor nehéz kivitelezni és megvalósítani a dolgokat. Mellesleg előny, ha nagyobb rendezvények szervezésében, előkészületeibe belelátok, megismerem azokat az eljárásokat amitől több lehetek, ezekhez úgy gondolom az elmélet adott, de egymagában az elmélet sem sokat ér. Szóval reménykedem a legjobbakban!

Illetve, sikerült elvégeznem egy továbbképzést, így a mester mellett, ami a tanári szakmámba talán kredit pontot ér, vagy is hogy a gyakornoki időm alatt szerzett pontok beleszámítanak a pedagógia I-es szintbe lépéséhez, vagy valami ilyesmi szóval az a lényeg van továbbképzésről papírom kész pont; így hát iskolai sportkör tartására képzett szakember lettem. *tapstapstapstaps*

A nyár utolsó hónapjában is szeretnék aktív lenni, élményekkel és tapasztalattal gazdagodni, barátokkal lenni, dolgozni keményen, pihenni és élvezni ami még marad a nyárból! Tervek vannak és ha úgy adódik lehetőségem lesz belőle/belőlük beszámoló is :)

abasáredóval

Advertisements

2 Replies to “Zajlik a nyár”

  1. Először is GRATULÁLOK A PÁRODNAK! :) Ezt feltétlenül add át neki, és nagyon örülök hogy te is jól érzed magad, és hogy szereztél egy továbbképesítést! :) Nagyon ügyes vagy! Neked is gratula! ;) Remélem még ki tudjátok használni a nyár végét, amennyire csak lehet! :)

    1. Köszönjük, és természetesen átadom :D
      Igen, igen, nagyon jó volt a nyaralás. Sokat pihentünk és nagyon megszoktuk egymást, szóval azóta 2 naponta találkozunk :3

Szolj hozzá bátran! - ne féj, nem harapok (hamm)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s